Ismerj meg minket 

A Kabóka Lovastanya a lovassport és az aktív szabadidő eltöltésére nyújt kiváló lehetőséget. A Lovastanyát és a hozzá kapcsolódó halastavakat, erdőterületeket és szántóföldeket a Varga család működteti, gondozza. A szűkebb családi kör, akik általában megtalálhatóak a tanya körül: József és Edit a szülők, Péter (turisztika), Attila (állatorvos) és Balázs (mezőgazdász, díjugrató versenyző). Anikó, Petra és Viki a feleségek, illetve a sok-sok gyermek: Nóri, Kata, Szofi, Frejka, Hunor, Lili, Luca, Lotti. A gyerekek közül szinte mindenki lovagol.

A szülők mindig is nagy hívei voltak az állattartásnak, ha csak tehették egy – két ló mindig volt a közelükben. Az évek során, mi gyerekek is belenőttünk az állatokkal való gondos bánásmódba és megszerettük ezt az életformát. Ennek megfelelően mindhárom testvér szorosan kötődik az állatokhoz, Péter a lovasturisztika révén, Attila az állatorvosi hivatása miatt, Balázs pedig a rendszeres napi lovaglások alkalmával. Varga Balázs és Varga Kata díjugrató versenyzők.

A lovastanya építését 1995-ben kezdtük meg, és 2001-óta már mi is itt lakunk a lovakkal együtt. Az évek során folyamatosan fejlesztettünk szolgáltatásainkon és ahogy anyagi forrásaink, illetve pályázati lehetőségek engedték bővítettük épületeinket. Bár még vannak további elképzeléseink a fejlesztéseket illetően mára a lovastanya egy komplex, aktív szabadidő eltöltésére alkalmas pihenőhely lett. Érdemes meglátogatni a galériánkat, ahol a képek jól szemléltetik a nagyszerű kikapcsolódási lehetőségeket.

Legfrissebb fejlesztéseink által a szálláshelyeink kapacitását bővítettük vendégházak építésével. Elkészült egy már régóta várt épület, melyben wellness illetve játékterem került kialakításra. LEADER pályázatok segítségével étkező épületünk teljesen klimatizáltá vált és megépült egy 90 m2-es fedett szín, mely rendezvények és csoportfoglalkozások helyszínéül szolgál. A jövőben a tavi sporteszközök és a horgászat fejlesztését tűztük ki célul. Legvégül egy kis nosztalgia, a kép 2004-ben készült.

Kapcsolat

Kérdésed van?
Fordulj hozzánk bizalommal!

Emailt írnál?