Rólunk

A Kabóka Lovastanya a lovassport és az aktív szabadidő eltöltésére nyújt kiváló lehetőséget. A Lovastanyát és a hozzá kapcsolódó halastavakat, erdőterületeket és szántóföldeket a Varga család működteti, gondozza. A szűkebb családi kör, akik általában megtalálhatóak a tanya körül: József és Edit a szülők, Péter (turisztika), Attila (állatorvos) és Balázs (mezőgazdász, díjugró versenyző) a gyerekeik, illetve Anikó (Péter felesége), Nóra és Kata (Anikó és Péter gyermekei).

family

A szülők mindig is nagy hívei voltak az állattartásnak, ha csak tehették egy - két ló mindig volt a közelükben. Az évek során, mi gyerekek is belenőttünk az állatokkal való gondos bánásmódba és megszerettük ezt az életformát. Ennek megfelelően mindhárom testvér szorosan kötődik az állatokhoz, Péter a lovasturisztika révén, Attila az állatorvosi hivatása miatt, Balázs pedig a rendszeres napi lovaglások alkalmával. Varga Balázs a Magyar Díjugró válogatott kerettagja.

balazs bp arena 2008

A lovastanya építését 1995-ben kezdtük meg, és 2001-óta már mi is itt lakunk a lovakkal együtt. Az évek során folyamatosan fejlesztettünk szolgáltatásainkon és ahogy anyagi forrásaink, illetve pályázati lehetőségek engedték bővítettük épületeinket. Bár még vannak további elképzeléseink a fejlesztéseket illetően (frissen beadott UMVP III pályázataink alapján), mára a lovastanya egy komplex, aktív szabadidő eltöltésére alkalmas pihenőhely lett. Érdemes meglátogatni a galériánkat, ahol a képek jól szemléltetik a nagyszerű kikapcsolódási lehetőségeket.

Mottónk

Pusztán a Kabóka kedvéért!

Panoráma kép a központi istálló és apartman épületről

panorama